2017 július 14.

Erdőhatárok kijelölése

Az erdőhatárok kijelölése Keszthelyen, történeti áttekintés

“Festetics György 1791-ben szerelt le a katonaságtól, Keszthelyre költözött, és birtokainak irányítását házi kezelésbe vette, maga kezdett gazdálkodni. Ebben az időben Festetics hitbizomány uradalmainak az erdőgazdálkodása még nem érte el azt a színvonalat, amelyre a szomszédos főúri nagybirtokokban a l8. század végére már eljutottak. /Széchenyi, Eszterházy, Inkey, stb. /. Ennek oka valószínűleg a birtokosok gyakori távollétében kereshető, hiszen Festetics Pál, akit az uralkodó a máramarosi kincstári erdők korszerű használatának és művelésének kidolgozásával bízott meg, elegendő erdészeti ismeretekkel rendelkezett, de mind ő, mind halála után fia, a katonatiszt György is sokat volt távol birtokaitól. A környékbeli arisztokrata birtokokon ekkor már tervszerű, tanult erdészek által irányított vágásfordulós erdőgazdálkodást folytattak, amelynek a meglétére a Festetics uradalmakban csak nyomok utalnak.

Korszerűen is lehet

Korszerű erdőművelés a hitbizományban csak a vasvári uradalom fenyveseiben és az 1791-ben vásárolt csáktornyai uradalomban volt a birtokok közvetlen földesúri kézbe vétele idején. A csáktornyai uradalomban viszont a korabeli dunántúli főúri erdőgazdálkodási gyakorlatot még nem a Festetics gazdálkodás idején vezették be, hanem azt az előző birtokos, gróf Althan János alakította ki. A Festetics hitbizományban a birtokosok távollétében a korábbi erdészeti irányító személyzet is szétszéledt. Az egyes uradalmakban az elmaradottabb szabályozott erdőhasználat által előírt rendszer szerint inkább élték az erdőket, mint gazdálkodtak velük. Vagyis bizonyos szabályokat ezekben az erdőkben is kötelező érvénnyel megtartottak, pl. tiltják a fiatalosokban a legeltetést, igyekeznek elkerülni a felesleges fapazarlást, élőfákat csak indokolt esetekben engednek kivágni, – tűzrevalónak, vagy fát felhasználó iparok nyersanyagának pedig nem fordítják őket, ezekre a célokra csak a kiöregedett, esett, dűlt fát volt szabad felhasználni.

Az erdőgazdálkodás azonban még csak az erdő által készen kapott javaknak az ésszerű felhasználását jelenti, – bár gyakorlatban több uradalomban a szigorú felügyelet hiányában még a hagyományos rablógazdálkodást folytatták- de az erdő felújulását, regenerálódását még a szabályozott használat esetében is a természetre bízták. Ez a használati forma egy idő után az erdők leromlásához, elbokrosodásához vezet, és az értékesebbnek tartott faállományt értéktelenebb fafajták váltják fel, jó minőségű épület- és szerszámfában, sőt az ipari fában is egy idő múlva hiány keletkezik. A vizsgált Festetics uradalmakban az erdőnek ebben a használati rendben nincs külön gazdája, nem tanult erdész szakember, hanem az egyes uradalmak vezető gazdasági tisztjei, jelen esetben a tiszttartók és számtartók irányítják az erdőhasználatot, legtöbbjük a fát, az erdőt nem sokra becsüli, erdőművelési ismereteik egyáltalán nincsenek, fogalmuk sincs arról, hogy hogyan kell famagvakat gyűjteni, tárolni, azokat mikor és hogyan kell elvetni, vagy a csemetéket az erdőbe kiültetni.

Elsősorban az erdei mellékhasználatokból, makkoltatásból és iparosoknak adott kevés hasznot hozó, de kárt bőven okozó erdőbérletekből igyekeznek jövedelmet szerezni, akár az erdő romlásának áránis.

Festetics György uradalmai gazdálkodásának a megszervezését kora egyik legjobb mezőgazdasági szakemberére, Nagyváthy Jánosra bízta, aki az egyes uradalmakat közös jószágkormányzóság direktorátus / saját magukat direkciónak nevezték / alá rendelte, és bennük egységes gazdálkodási rendet és adminisztrációt vezetett be. Nagyváthy az erdőgazdálkodás megszervezésénél első feladatul az erdők földrajzi adottságait, faállományát, az erdő állagát gazdaságföldrajzi helyzetét és egyéb jellemzőit tartalmazó erdőleírások elkészítését határozta meg.Az erdők leírásával együtt járt az akkor még el nem készített határjelek hiányában pontatlan, vagy az idő és a gondatlanság miatt már számon nem tartott, elpusztult határjelek miatt pontatlan erdőhatárok kijelölése. Ez a feladat a vármegye és a birtokostársak együttműködését követelte volna, ezért sok pereskedéssel járt , és a pereskedések, erdőhatár vizák miatt sokáig elhúzódott.

Ezzel a munkával azonos időben kellett elvégezni az erdők térképészeti felmérését is. Az erdőtérképek megrajzolását a kor szokásainak megfelelően még nem erdészek, hanem földmérő geometrák végezték. Hiába alkalmaztak belőlük egyszerre több személyt is, az erdők felmérésével együtt haladt az úrbérrendezés szintén halaszthatatlan térképészeti munkája is, és a munkák között az erdőfelmérések természetesen nem élveztek előnyt. A keszthelyi uradalomban azonban, -valószínűleg a birtokközpont nagyobb igényeit ellátni képes faellátás és a fakészletek biztosítása érdekében -a későbbi adatok alapján feltehetően Rezi környékén már az első években, 1792 körül kijelölték az első szakaszokra osztott, szabályos vágásfordulók szerint használt erdőt.

A többi uradalom különféle erdeiben és magában a Keszthely város környéki erdőben még csak un. éves vágást alakítottak ki, vagyis kijelölték azt a területet, amelyet abban a tárgyévben használni fognak, kiszálalva belőle először az épületre alkalmas fákat, a fát felhasználó téglaégetők és egyéb ipari létesítmények tűzelő anyagát, a deputátum fára és a tűzifára valót. Azokban az erdőkben, amelyekben már legalább egy vágást kijelöltek, az úrbéres jobbágyok se hordhatták úrbéres illetményüket a tüzi – és az engedélyezett épületfát a határ bármely erdőrészéből, hanem csak e kijelölt erdőterületről. Festetics György a jobbágyok erdőhasználatával kapcsolatban szigorúan tartotta magát az Úrbáriumban előírt famennyiségnél, a jobbágyok tűzifa hordását megszigorította és ellenőrizte, és épületre is csak az Úrbáriumban megjelölt fafajtákat adta nekik.

A hitbizomány legtöbb uradalmában ekkor még csak a korszerű erdőgazdálkodás feltételeinek az előkészületei folytak. Mivel megtervezett vágásfordulós erdőművelést könnyebb egy tagban álló nagyobb területű és lehetőleg allodiális, erdőkben folytatni, a legtöbb helyen eladták, és az úrbéres határkiigazítások során a falvakkal elcserélték, vagy kiirtották a kisméretű, a többi allodiális földtől, vagy a nagyobb erdőktől távol álló kis erdőcskéket. Az Úrbárium adta jogi lehetőségnek megfelelően az erdők zömét allodizálták, a parasztoknak csak az Urbárium által előírt szűk használati jogok gyakorlását engedve meg bennük. Az úrbéres és jobbágyföldek szétmérésénél arra is ügyeltek, hogy a földesúri erdőket kellően szétválasszák a jobbágyok földjeitől, mert a szőlőkben és földeken dolgozó parasztok lassanként irtogatták ezeknek területét. Megvizsgálták az akkori legeltetési szokásoknak megfelelően igen ritka, nagy öreg fákból, vagy a leromlott bokros területekből álló legelőerdőket, mocsaras ártéri erdőket, és megjelölték, hogy melyeket fognak közülük kiirtani és más művelés ággá fordítani, és melyekből érdemes és lehet még erdőket nevelni.

Az erdők allodizációjának társadalmi igazságosságát a történészek számon kérik Festeticstől és kortársaitól, de az allodizáció az erdőművelés – és a mezőgazdasági fejlődés -szempontjából szükséges dolog, mert tervszerű erdőgazdálkodást csak a jobbágyi szolgalmaktól megszabadított erdőkben lehet űzni. Ezt Mária Terézia is tudta, aki az Úrbáriumban nyilvánította ki először azt, hogy az erdők földesúri felügyelet alá tartoznak, amelyekben a jobbágyokat csak az Úrbárium által engedélyezett haszonvételek illetik meg, vagyis a korábbi közös használatú erdők ideje lejárt. Mária–Terézia előtt valószínüleg a nyugat-európai nagy fahiány lebegett, amely már a korabeli civilizáció létét fenyegette és ott belépett egy új energiahordozó a kőszén. A magyar ipar még nem volt abban az állapotban, hogy energiahiányban szenvedjen, nálunk csak lokális fahiány lépett fel, amelyet az erdők tervszerűbb kezelésével még meg lehetett állítani.

Az erdőgazdálkodás átalakítása és modernizációja általában együtt haladt a mezőgazdaság más ágazataiban bevezetett újszerű gazdálkodással, és így elmondható, hogy az erdőgazdálkodást a többi gazdasági ággal egyenrangúan, értékén ítélték meg és fejlesztették. Festetics Györgynek sikerült előnnyé fordítania azt a hátrányát, hogy viszonylag későn csak a századfordulón kezdett bele az erdőgazdálkodás korszerűsítésébe. / Ez a viszonylagosság csak a fejlettebben gazdálkodó arisztokrata birtokokkal való összehasonlításban áll fenn, több nagybirtokon a Dunántúlon is csak a század közepén terjedt a modern erdőgazdálkodás. / Egyáltalán aki a gazdaság bármely ágában későn indít, könnyen az élre tör, mert a szakma új módszereit, technológiáit már a bevált, kikísérletezett formában alkalmazhatja, a szaktudomány legújabb vívmányait és már a modern ismeretekkel rendelkező, magasan képzett szakembereket vethet be, és megmenekül az ágazat kialakulásakor előadódó szakmai vadhajtásoktól. A l9. század fordulóján Nyugat-Európában már látszottak a modern erdészettudomány és gyakorlat l8. század közepén megindult munkálatainak az eredményei, világossá vált hogy az erdőművelésben mely eljárások bizonyultak használhatóknak., és melyek visznek tévútra. A

Festetics uradalmakban már nem próbálkoznak tarvágással és mesterséges felújítással, mert kiderült, hogy ez a módszer az erdő fafaj állománya szempontjából káros is lehet, mert az újonnan telepített erdő uralkodó fafaja nem a magkívánt pl. tölgy lett, hanem más értéktelenebb, de a tölgynál gyorsabban növő, azt még csemetekorában elnyomó fák. Nem alkalmazták a vitatható értékű sarjerdőgazdálkodást sem, mivel a sarjazás csak egy-két alkalommal hoz jó fát, épületfára alkalmas szálfát pedig sosem, és a hitbizomány legtöbb uradalmában az elhanyagolt erdők fái már nem voltak abban az állapotban, hogy egészséges sarjakat hozzanak. Azerdőket emberi beavatkozással irányított természetes úton újították fel, elővágásokkal, magfák hagyásával, ahol szükséges volt, mesterséges magvetéssel, vagy csemetékkel pótolva a hiányokat, áterdőlést, utólagos gyérítéseket is alkalmaztak. Magyarországon, ahol a legtöbb erdőben még korábban nem voltak vágásfordulók és az erdőállomány igen vegyes korú és minőségű fákból állt, – és ilyenek voltak az erdők a legtöbb Festetics uradalomban is, – a Pethe Ferenc által is ismertetett sajátos un. kímélő eljárással, legeltetési és használati tilalmak segítségével és előhasználattal hozták az erdőket olyan formába, hogy a vágásfordulós erdőgazdálkodást bevezethessék bennük. Ugyanakkor éltek a szabályozott erdőhasználat adta szigorítási lehetőségekkel.

Egy 1798-ban kiadott körrendelet minden uradalom számára előírta, hogy szüntessék meg a csekély jövedelmet hozó, de annál nagyobb károkat okozó erdőbérleteket, azt a szokást, hogy hamuzsírégetők, és más iparosok egy-egy erdőrészt kibérelve abban szinte korlátlan használathoz jutottak, a molnárok és vendégfogadósok szabad erdőhasználatát is megszüntették, és a fafelhasználó iparosok ezután, készpénzért juthattak csak a munkájukhoz szükséges famennyiséghez. Ezzel a módszerrel is ellenőrizni lehetett a fahasználat mennyiségét, és véget vethettek az indokolatlan fapazarlásnak. A rendelkezést 1805 után tudták csak a gyakorlatban is végrehajtani, miután minden uradalomban dolgozott már egy két tanult szakképzett erdész, és az erdőőröket is mentesítették a rendészeti, hajdúi feladatok alól, pl. robotosokra való felügyelet.
(…)
Az újszerű erdőműveléshez ugyanis szükség volt arra, hogy minden uradalom erdőgazdálkodását az erdészettudományban jártas, tanult erdészek irányítsák, és hogy a nagyobb uradalmakban több ilyen szakember is dolgozzon. A hitbizomány egész erdőgazdálkodását majdan irányító személynek a kiválasztását a gróf nem bízta a véletlenre, hanem saját vadásza fiából nevelte ki, aki az általa irányított tanterv szerint a nyugati erdésziskolákban és egyetemeken, valamint a fejlett erdőgazdálkodással rendelkező cseh uradalmi erdészeti központokban tanult. A hitbizomány főerdészével végül szerencséje volt a grófnak, az erdész megszolgálta a taníttatás költségeit, teljesítménye még a meglehetősen szigorú Festetics-követelményeknek is megfelelt. A többi erdész szakember munkába állítása már nehezebben ment. A kilencvenes évek azon kísérletei, hogy a megfelelő erdészeket alkalmazzanak, a stájer erdészeknek a hitbizományba való telepítése és a szomszédos arisztokraták erdészeti személyzetének az átcsábítása nem járt sikerrel.

A képzett német és cseh származású erdészek nagyobb számban Lakoszil a leendő fővadász külföldi tanulmányútján szerzett ismeretségei és a cseh származású Kalivodának, Széchenyi Ferenc főerdőmesterének az ajánlásai, valamint a bécsi ágensnek a bécsi arisztokraták körében végzett tájékozódása segítségével szálingóztak az uradalomba, és l808-ra már valamennyi uradalomban legalább egy, államilag elismert vizsgát tett vadász tevékenykedett. A gazdasági tisztség kezdetben nehezen fogadta el a tanult vadászok ténykedéseit, és maguknak az idegen vadászoknak a gazdálkodásba való beleszólási jogát de Festetics György tudta, hogy miért kell az erdőgazdálkodás és az erdőművelés színvonalát olyan magasra emelni, mint azokban a gazdaságokban, amelyekben az erdő jövedelmet hozó húzóágazat volt. Így sikerült a legtöbb uradalomban megállítani az 1803. évi vizitációk tapasztalatai szerint vészesen növekvő erdőpusztulást, és a folyamatot a visszájára fordították.

Nagyváthy még csak vagyontárgyat látott az erdőkben, amelyek arra valók, hogy földesuruknak az erdőkből nyerhető lehető legnagyobb jövedelmet adják. A hitbizomány többi vezetője, Farkas László, Pethe Ferenc, Asbóth János és elsősorban Festetics György az erdőkben már meglátta az önmagukban való immateriális értéket is. Szerencsére Festetics nemcsak haszonorientált, célracionális gazdálkodó volt, hanem egy olyan személy is, aki a jövedelmekbe és a kiadásokba az anyagi gyarapodáson kívül belekalkulálta pl. a magyar nyelv és az oktatás hasznot nem hozó, hanem csak pénzt vivő ügyét is. Szemléletmódja a gazdálkodásban jót tett az erdőgazdálkodásnak, mert utóbbi az az üzemág, amelyben a beinvesztált tőke csak hosszú távon , és akkor se teljes mértékben térül meg. Az erdőgazdálkodást csak tőkefelesleggel rendelkező az erdők kieső hasznát mással pótolni tudó nagyüzemi gazdálkodásban lehet eredményesen művelni. A rendszerváltoztatásnak a történelmi tapasztalatok tanuságait elmellőző egyik hibája volt az erdők privatizációjának a módja, az erdők elaprózása, holott a magyarországi erdők nagyüzemi, azaz állami kezelését és művelését valóban irigyelték a magyar erdészek Nyugat-európai kollégái. Festetics hajlandó volt a jövendő erdőkbe számára már meg nem térülő anyagi befektetéseket is tenni.

Az erdők megtartása és állaguk fejlesztése érdekében pedig alkalmanként a közvetlen haszonról is lemondott, pl. a hadsereg többezres hordókészítési megrendelését visszautasította annak ellenére, hogy a katonaság biztos és jól fizető partner volt, neki meg birtokszerzési adósságai miatt nagy szüksége lett volna pénzre. A biztos haszonnál többet jelentett számára az, hogy a csáktornyai uradalom híres tölgyeseimegmaradjanak. Erdeiben szénégetéssel már az l790-es évek elején sem foglalkoztak, és néhány év múlva a hamuzsírégetést is teljesen megtiltotta.

(…)

A hitbizomány modern mezőgazdaságának kiépítése során a 19. század első éveiben minden uradalomban nagyarányú gazdasági építkezések indultak be, az építkezések pedig sok épületfát és ezenkívül sok tűzifát felhasználó téglagyártást igényeltek. A reprezentációs célú építkezések mint pl. a keszthelyi és a többi uradalmakban található kastélyok átépítése és felújítása , az iskolák, a Georgikon építkezései mind nagymennyiségű fát fogyasztottak.

A megnövekedett fafogyasztás eredményeképpen a gróf és az uradalom központi vezetése az 1800-as évek elejétől egyre nagyobb figyelmet fordított az erdők faanyagának az utánpótlására. Különösen azokon a területeken, ahol már ekkor fahiány jelentkezett. Ha nem így járnak el, a gazdaság kiépítéséhez szükséges építkezések fafelhasználása felemésztette volna az erdők fakészleteit és az utódok nehéz helyzetbe kerültek volna.

A direkció ülésjegyzőkönyveinek a tartalmából kiderül, hogy az erdőgazdálkodást kiemelt helyen kezelték, vagy legalábbis azonos fontosságúnak és jelentőségűnek ismerték el az erdők művelését az állattenyésztéssel és a növénytermesztéssel. Bár az erdészet érdekeit bizonyos mértékig alá kellett rendelni a hitbizomány számára legtöbb jövedelmet hozó birkatartásnak, – az erdőket nem lehetett a birkalegeltetéstől mentesíteni -ezt sikerült az erdők nagyobb károsodása nélkül megoldani. 1806-ban adták ki a hitbizomány első általános erdészeti instrukcióját, amely elsősorban az erdészeti személyzet megszervezésével, munkakörük meghatározásával és a feladataik adminisztrált teljesítésének az ellenőrzésével foglalkozott, az utóbbi momentum jelentős, mert az erdészeti munka eredményének a visszajelzését II. József vetette fel, de a magvalósítás Az instrukciókra és rendtartásokra jellemző általános erdővédelmi intézkedések már háttérbe szorultak ebben az instrukcióban, és a képzett erdészeknek szóló útmutatás az erdőművelés szakmai fogásaira már nem tért ki.

Festetics birtokain nemcsak az erdők tartamosságát őrizte meg, / vagyis nem fogyasztott több fát, mint amennyit termesztett / hanem a későbbi évtizedek tanúsága szerint ez a tudatos, fegyelmezett és nagyon szigorú erdőgazdálkodás meghozta a gyümölcsét, erdei nemhogy romlottak volna, hanem a korábbiaknál jobb állapotba is kerültek. Néhány birtokrészen nagyobb volt az erdőterület a 19. század végén készített Bedő-féle erdőfelmérés idején a Festetics birtokokon, mint a 19. század elején. Festetics György erdészeti munkássága, és tevékenységének eredményessége példátlan, alig 20 év alatt jutott el a hagyományos, szabályozott erdőhasználattól a kor színvonalának élén álló erdészeti berendezkedésig és a korszerű vágásfordulós erdőgazdálkodásig.”

Forrás: OTKA-37610 kutatási zárójelentés

Erdőhatár kijelölés “őstörténelem”

“A szőlőmívelés mellett a középkorban már rendkívül fejlett erdőgazdaság nyomaira akadunk. Nagy kiterjedésű erdők terültek itt el, melyekben Zemplén urai nemcsak a vadászatot űzték, de a melyeket okszerűen ki is használtak. Az erdőhatárok kijelölése tömérdek viszályra és perlekedésre adott okot; így az 1377 évi oklevélben Náta fiai és a tussai nemesek egyeznek ki bizonyos határügyekben. A leleszi konventnek is gyakran volt pere a szomszéd birtokosok ellen, az erdőkben okozott károk miatt, de viszont 1451-ben Ormós Péer és Csicseri Jób a leleszi konvent jobbágyai ellen emeltek panaszt erdőkárok miatt. Egy 1452-ben kelt oklevél szerint, Kis- és Nagykapos helységekben már erdőcsőszök voltak alkalmazva (Nagy Gyula oklgy.) Különösen érdekes az a per, mely a Deregnye és Szalók között elterülő Ragyapataka nevű erdő birtokáért Rákóczi László és Lázár között egyrészről, s Deregnyei Lénárt közt másrészről folyt, melyben 1511-ben a választott bírák akként döntöttek, hogy azt mindkét fél egyenlő mértékben használhassa.”
Forrás: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai – ZEMPLÉN VÁRMEGYE: ZEMPLÉN VÁRMEGYE TÖRTÉNETE (ifj. dr. Reiszig Ede)

Sütiket használunk. Miért is?

Kérem engedélyezze a süti beállításokat ennél a honlapnál is a legjobb felhasználói élmény érdekében! Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik szöveges fájlok, amelyeket böngészési élmény javítására és anonim látogatottságmérésre használunk. A sütik használata letiltható minden böngésző beállításaiban. Az Oké gombra bökve (vagy a honlap további használatával) látogatóink elfogadják az oldal által lerakott sütiket.

Bezárás